6 tulajdonság, ami a mentálisan erős emberekre jellemző

Mindannyian ismerjük a Nike szlogenjét: Just do it, vagyis szép magyarosan: Csak csináld. És szerintem azt is mindannyian tudjuk, hogy ezt az totálisan egyszerű tanácsot valójában nem mindig olyan könnyű követni, sőt… Ebben a cikkben most megmutatom Gary Mack sportpszichológus tanácsait arra vonatkozóan, hogy hogyan „csináld”.

A legtöbben tisztában vagyunk vele, hogy hogyan eddzük a testünket, ezzel szemben viszont nagyon kevesen tudjuk, hogy az elménket hogyan fejlesszük. Mert hogy nyilvánvalóan hülyeség lenne azt gondolni, hogy az elménknek nincs szüksége edzettségre. Hiszen ahogyan a testünknek, az elménknek is megvannak az erősségei és a gyengeségei.

Mindannyian tudjuk azt, hogy a legtöbb sportban azok a nyertesek, akik mentálisan is a legerősebbek. Persze a fizikai erősség is fontos, de a mentális erősség legalább annyira az.

Annak érdekében, hogy mentálisan erős légy, hat területen kell fejlődnöd Gary Mack sportpszichológus elmélete szerint:

Az első a versenyképesség

 Ez motiválta Michael Jordant is, hogy otthagyja a basballért a kosárlabdát, amiben már minden sikert elért. Nem engedte meg magának, hogy anélkül öregedjen meg, hogy még egy általa szeretett sportban kipróbálja magát.

A második terület a magabiztosság

A mentálisan erős emberek egyszerűen hisznek magukban, és hisznek abban, hogy nyerni fognak. Hogy megint Michael Jordanről hozzunk egy példát, ahányszor csak kilépett a pályára, elhitte magáról, hogy ő ott a legjobb játékos. Ez a magabiztosság pedig segítette abban, hogy az is legyen.

A harmadik és negyedik terület szorosan összefügg: ez a két terület a kontroll és a lélekjelenlét

Aki képes koncentrálni és a legnagyobb nyomás alatt is úrrá lenni saját magán, az képes higgadt maradni nehéz, kritikus helyzetekben is. Ez a képesség pedig segít az objektív értékítéletben, ami sorsdöntő tud lenni.

Az ötödik terület a következetesség

A nyertesek mindig a legjobb formájukat hozzák, mindegy hogyan érzik magukat éppen. Ha egy mentálisan erős ember maga alatt van, azt nem kifogásként használja, hanem éppen motivációnak, hogy még jobban teljesítsen. De emlékszem erről olvastam egyszer Geroge Clooney életrajzi könyvében is. Ő úgy fogalmazott, hogy a legjobb színész teljesen mindegy hogy mennyire másnapos, tökéletesen felveszi a jelenetet és csak utána esik össze.

Végül pedig a mentális erősséghez elengedhetetlen az elkötelezettség

Ez azt jelenti, hogy nem elég, ha tudsz mindent, akarnod kell és bele kell tenned mindent függetlenül attól, hogy mennyire jók a kilátásaid. Egy percre sem szabad lankadnia a figyelmednek. Hogy könnyen megértsük ezt a tulajdonságot, elég felidézni magunkban az 99-es Bajnokok Ligája döntőt, amikor is a 91 percig úgy tűnt, hogy a Bayern München nyeri a kupát, mégis sikerült a Manchester Unitednek a hosszabbítás utolsó 2 percében megfordítania a meccset. Az elkötelezettség az utolsó utáni pillanatig tart, nem csak addig, amíg muszáj hajtani.

Novák Ákos

Novák Ákos

A Boldogság Projekt alapítója, 3 könyv szerzője, megszállott önfejlesztő és self-made vállalkozó vagyok. Hiszek az önfejlesztés erejében, a pozitív hozzáállásban, a nehéz körülményekben rejlő lehetőségekben, az egészséges életmódban és az értékteremtő vállalkozásban. A célom a Boldogság Projekttel, hogy demokratizáljam a bizonyítottan működő önfejlesztéshez való jogot minden magyar ember számára.

Barátkozzunk össze a közösségi médiában ❤️

Érdekes, hasznos & fun content 🥳

Ingyenes napindító motiváció minden reggel! 30.000+ felhasználó próbálta már ki...