3 lépés, ami jelenleg elválaszt a céljaid megvalósításától

Mi a különbség egy sikeres és egy sikertelen ember között? Hogyan lehetséges, hogy hasonló háttérrel, és hasonló körülményekkel induló emberek teljesen máshová keverednek az életük során. Ebből a cikkből megismerheted a hosszú távú fejlődés valódi titkát – ami mondjuk igazából nem is akkora titok, csak így bulvárosabban hangzik.

Sokan fekszenek le úgy esténként, hogy azt mondják maguknak: „majd holnap lesz a nagy nap” vagy „majd holnap végre a tettek mezejére lépek”. Sokan úgy gondolják, hogy mindig a holnap a megfelelő alkalom szembenézni a belső démonokkal vagy legyőzni az életünket korlátozó körülményeket.

De sajnos amíg a „megváltó holnap” az egyetlen menedékünk, addig soha a büdös életben nem kerülünk közelebb ahhoz az élethez, amire legbelül vágyunk.

A probléma a legtöbb esetben azonban nem a céljainkkal, vagy önmagunkkal van. De tovább megyek, még csak nem is a hozzáállásunkkal. A valódi probléma a megközelítésünkkel van.

A felgyorsult világunk teljesen szétcseszte a realitásunkat sok esetben. Valamiért totálisan hiszünk benne, hogy majd egy reggel, miután kipattanunk az ágyból, egyetlen csettintésre megváltoztathatjuk az egész életünket. Azt gondoljuk, ha majd a jövőben hozunk egyetlen döntést, akkor minden kurva jó lesz és minden megváltozik (mint a filmekben).

Pedig ez elég valószínűtlennek hangzik, nem? De akkor hogyan tudjuk legyőzni a félelmeinket és a külső hátráltató körülményeket, hogy végre kilépjünk abból a szarból, amiben már évek óta lubickolunk?

1. Az azonnali eredmények helyett koncentráljunk a folyamatos fejlődésre

Gyorsan akarunk sikert, gyorsan akarunk sok pénzt, gyorsan akarunk mindent és ez lesz végül a vesztünk. De igazából a hosszútávon kifizetődő, lassabb változások hoznak igazán pozitív eredményeket az életünkbe.

A XXI. század tragédiája az ember szempontjából, hogy mindent „most” akarunk. Gyorséttermekben eszünk, mert már az ételek normális elkészítési idejét sem vagyunk hajlandóak kivárni. Majd miután bezabáltunk, utána azonnal le akarjuk adni a súlyfelesleget is. Persze azt is inkább csodatablettákkal, nem melóval és izzadsággal a konditeremben… nyilván!

De erre én azt mondom neked, hogy felejtsd el ezeket a baromságokat! Felejtsd el az azonnali eredményeket, mert olyan nem létezik! Csak eladták nekünk a reklámok. Inkább kezdj el a hosszú távú fejlődésre koncentrálni, mert így végre a sok kudarc helyett igazi sikerélményekben lehet részed.

2. De akkor min múlik az eredményesség vagy a sikeresség?

A szokásaidon! Kizárólag a szokásaidon múlik!

A szokásaink pedig a döntéseinktől függnek. Néha nem akarjuk bevallani magunknak, de az életünk alakulásáért a saját döntéseinken keresztül vezet az út. Sokszor talán látszólag jelentéktelen döntések akadályoznak meg bennünket az eredmények elérésében. Mert végülis ki akar direkt elhízni vagy kudarcot vallani szándékosan? Nem vagyunk ekkora hülyék.

De néha mégis megfejeljük a padlót és néha mégis belecsúszunk az élet gödrébe. Hogy mégis miért? Néhány apró és jelentéktelennek tűnő döntésünk miatt.

Tegye fel a kezét, aki már legalább kétszer leszokott a cigiről! Nekem másodszorral sikerült végleg (egyenlőre). Ha te is tapasztaltál már ilyet vagy hasonlót, akkor pontosan tudod mit értek, egy-egy apró és jelentéktelennek tűnő döntés alatt. Nehéz beismerni, hogy egyedül saját magunk vagyunk felelősek a tetteinkért. És még nehezebb felismerni, hogy kizárólag saját magunk változtathatunk az életünk irányán.

Azt pedig már sokszor egyenesen képtelen is felfogni az agyunk, hogy az egész életünk összessége azoknak a kicsi tetteknek a következménye, amiket minden egyes nap, minden egyes órájának, minden egyes percében csinálunk!

Most már érted miért olyan elképesztően mocskosul fontos figyelni arra, hogy milyen szokások uralkodnak az életünkben?

3. Hogyan kezdjek neki az új szokások kialakításának?

Tapasztalatból mondhatom, hogy elkezdeni a legnehezebb. Nem cigi nélkül élni a nehéz, hanem nemet mondani rá, amikor mindenki más szívja körülötted. Amikor pl. én leszoktam cigiről teljesen tudatosan nem mentem sehova 1 hónapig, ahol cigifüsttel találkozhattam volna.

Ha változtatni akarsz az életeden, akkor képesnek kell lenned felülkerekedni a lustaságodon és a kényelmeden. Mert új és jó szokásokat kialakítani melós. Ha könnyű lenne, akkor mindenki ezt csinálná. Mindenki feszes combokkal és kockahassal szaladgálna az utcán. De nehéz, sőt néha embertpróbáló, de megéri. Megéri, mert amikor átúszol a saját kis szarosfolyódon és visszanézel, akkor megkönnyebbülsz, hogy te már nem fulldokolsz a szartól, hanem végre tiszta levegőt szívsz és talaj van a lábad alatt.

Elég szemléltető hasonlat volt ez a jó és a rossz szokásokra, igaz? 🙂

De mesélek egy másik jó példát a szokásokról. Michael Phelps edzője 12 év alatt, mindössze egyszer engedte meg, hogy korábban befejezzék az edzést 15 perccel, egy iskolai tánc miatt. Phelps tehát minden nap, folyamatosan lendületben volt, fegyelmezetten és kiszámíthatóan edzett. Ez vezetett végül a nyolc olimpiai aranyéremhez, amit pályafutása során megnyert.

Ennyi!

Az egyetlen igazi kérdés, hogy hajlandó vagy-e megfizetni az álmaid árát!

Novák Ákos

Novák Ákos

A Boldogság Projekt alapítója, 3 könyv szerzője, megszállott önfejlesztő és self-made vállalkozó vagyok. Hiszek az önfejlesztés erejében, a pozitív hozzáállásban, a nehéz körülményekben rejlő lehetőségekben, az egészséges életmódban és az értékteremtő vállalkozásban. A célom a Boldogság Projekttel, hogy demokratizáljam a bizonyítottan működő önfejlesztéshez való jogot minden magyar ember számára.

Barátkozzunk össze a közösségi médiában ❤️

Érdekes, hasznos & fun content 🥳

Ingyenes napindító motiváció minden reggel! 30.000+ felhasználó próbálta már ki...