Boldogság Projekt

A bajnok benned él online évtervező mesterkurzus

A Bajnok benned él online évtervező mesterkurzus 2023

A rendszer, ami bizonyítottan segít az álmaid megvalósításában!

A bajnok benned él online mesterkurzus a legrövidebb út, aminek a segítségével a terveid valósággá válnak!

Extra ajándékokkal 2024.04.10. éjfélig!

2017 óta

évről évre frissített mesterkurzus a folyamatosan változó kihívásokra reagálva

10 óra

videó 10 témaköröben, amik körül ölelik a célkitűzés és a megvalósítás témaköreit

365 napos

folyamatos támogatás a mesterkurzus mellé, hogy mindig melletted álljak és segíteni tudjak

Az álmaid már régóta megvannak, de fogalmad sincs, hogyan kezdd el megvalósítani őket?

Az egész életed olyan, mintha egy fárasztó munkanap kellős közepén lennél, ami soha nem ér véget? Ha így érzed magad, akkor önkéntelenül is megmérgezett a gondolat, miszerint a vágyaid soha nem lehetnek többek, egy álomnál.

Ebben az állapotban csak úgy repülnek az évek, miközben egyre távolabb kerülsz önmagadtól, mert folyamatosan mások diktálják az életed irányát.

És miért történik ez meg Veled is? Mert elszakadsz a ténytől, az igazságtól, hogy…

Az a rendkívüli élet, ami tele van határtalan örömmel, bőséggel és szabadsággal, minden esetben egy álommal kezdődik!

És teljesen mindegy, hogy az álmod mennyire hangzik őrültnek vagy valószínűtlennek, mert egy strukturált rendszerben Te is képes leszel a fejlődésre! Ha megtanulod, hogyan teremts egy kristálytiszta víziót, amit megtölthetsz érzésekkel, akkor a lelked legmélyebb vágyait is valósággá alakíthatod.

Ha képes vagy megteremteni egy tisztán látható célt, akkor nem kell többé az álmaid kergetni… Az álmaid fognak üldözni Téged!

A bajnok benned él mesterkurzus megteremti ezt a lehetőséget a Számodra. Biztosítja, hogy megtervezd és megvalósítsd azokat a régóta dédelgetett álmaid, amikért igazán érdemes élni!

Állj át az alkotók oldalára, mert a cél nélkül robotoló zombik le fognak húzni a saját szintjükre

A bajnok benne él évtervező egy interaktív online mesterkurzus, ami neked, rólad és érted készült. Egy egyedülálló életstílus tervező rendszer, a személyes sikerélményeid megtervezéséhez és megvalósításához.

A bajnok benned él interaktív online mesterkurzus egy személyre szabott utazás, ami segít felfedezni, hogy valójában ki vagy, hogy mit is akarsz igazán és ezt pontosan hogyan is valósíthatod meg.

A mesterkurzushoz tartozó 50 oldalas évtervező munkafüzet a legfontosabb dolog lesz a könyvespolcodon ebben az évben. Rendszeresen vissza fogsz nyúlni érte, hogy következetesen emlékeztetni tudd magad a helyes irányra, ami lehetőséged teremt kiteljesíteni a megálmodott céljaid.

Novák Ákos

A mesterkurzus alkotója: Novák Ákos

Szia Novák Ákos vagyok a Boldogság Projekt alapítója és a Bajnok benned él évtervező mesterkurzus alkotója.

Nem elméleti ember vagyok, hanem megvalósító. 2007 és 2012 között sikeresen vezettem egy elektronikai webáruházat, 2009 és 2013 között online marketing ügynökséget csináltam bátyámmal. Ezután egy rövid időre Thaiföldre költöztem, hogy új célokat találjak az életemben, mert úgy éreztem, hogy az addigi életem már nem elégített ki. 2014-ben, ezután hoztam létre a Boldogság Projektet. A Boldogság Projekttel az a célom, hogy nyitottságra, tudatosságra és bizonyítottan működő önfejlesztésre ösztönözzem a hozzád hasonló, „többre éhes” embereket.

Honnan jött a Boldogság Projekt ötlete? 9 évesen egy hajszálon múlt az életem egy velem született betegség miatt. Farkasszemet néztem a halállal és ezt soha nem felejtem el. Félgőzzel csinálni bármit az életben azóta nem tudok. És emiatt az élmény miatt az egész élet egy végtelen önismereti út számomra 9 éves korom óta. De nem tartom magam motivációs előadónak vagy coachnak. Csupán egy egyszerű vállalkozó vagyok, aki arra vállalkozott, hogy a legtöbbet hozza ki az ajándékba kapott időből ebben az életben!

Amit meg fogsz tanulni a mesterkurzusból:

1. Hogyan teremts egy hiteles és önazonos életet?

Fedezd fel az erősségeid és a gyengeségeid az életed legjelentősebb területein, majd tűzz ki célokat hozzájuk, hogy harmonikusabb életet tudj élni.

2. Hogyan találj rá a valódi önmagadra?

Szabadulj meg a mások által rád erőltetett szabályoktól és elvárásoktól, és fedezd fel a saját, belső értékrended, amiért valóban érdemes élni.

3. Hogyan fejlessz nagyobb ellenállóképességet?

Használj ki egy bizonyítottan működő célkitűző módszertant, ami segít felülemelkedni az akadályokon és a kihívások, amik folyamatosan megnehezítik az életed.

4. Hogyan érheted el a munka és a magánélet egyensúlyát?

Soha többé ne áldozd fel se magad, se az időd valami másért. Tervezz meg inkább egy olyan évet, ahol helye van mindennek, ami számodra fontos.

5. Hogyan érhetsz el messzebb, kevesebb idő alatt?

Győzd le a hatékonyságodat megzavaró szokásokat, érzelmet és negatív mintákat. A bajnok benned él irányt mutat, hogy soha többé ne vesztegesd az időd olyan feladatokra, amik nem visznek közelebb az álmaidhoz.

6. Hogyan kövesd a szenvedélyed?

Szabadulj meg végre attól a munkától, kapcsolattól vagy életmódtól, ami nem okoz örömet. Fejleszd ki a bátorságod, hogy megtanuld követni a szenvedélyed és felvállalni önmagad.

A bajnok benned él online évtervező mesterkurzus
A bajnok benned él online évtervező mesterkurzus
A bajnok benned él online évtervező mesterkurzus
A bajnok benned él online évtervező mesterkurzus

Fedezd fel a Bajnok benned él online mesterkurzust

A Bajnok benned él egy olyan lépésről-lépésre haladó online mesterkurzus, amivel a valaha volt legjobb éved tudod megtervezni a legapróbb részletességig.

A gyönyörűen elkészített oktatóvideókon, és a több mint 50 oldalas munkafüzeten keresztül végigvezetlek az életed legfontosabb kérdésein és döntésein, hogy a Számodra leginkább önazonos évet tudd megtervezni magadnak.

A folyamat során fel fogod fedezni azokat a rejtett hiedelmeket és tudatalatti mintákat, amik jelenleg még visszatartanak mindattól, amire legbelül valójában vágysz. Ennek segítségével felbecsülhetetlen értékű információt szerzel arról, hogy mit is akarsz valójában elérni az életben. (Majd hogy „miért” és végül „hogyan”.)

A teljes online mesterkurzus kb. 10 órányi videóból áll, így kényelmesen elvégezheted egy hétvége alatt. (De ha úgy kényelmesebb, akkor napi 1,5-2 óra ráfordítással 1 hét alatt.) Ez a 10 órás online mesterkurzus egy rendkívül megtérülő befektetés, mert örökre meg fogja változtatni az életedről és a céljaidról való szemléletmódot és megközelítést.

A rendelés után hozzáférést kapsz a teljes online mesterkurzushoz, ami a következőképpen van felépítve:

A bajnok benned él online évtervező mesterkurzus
1. Az előző éved / éveid összegzése

Az első része a múltról fog szólni. Segít reálisan értékelni az elmúlt egy éved (vagy éveid) teljesítményét.

2. A jelenlegi valóságod értelmezése

A második részében a valóság kerül terítékre. A múlt áttekintése után a jelent fogjuk megvizsgálni. Segíteni fogok felismerni, hogy hol tartasz éppen a jelenlegi életszakaszodban és hogy milyen irányba haladsz.

3. Kicsit feltuningoljuk az önbizalmad

A harmadik része a győzelmeidről fog szólni. Hogy miért? Mert szükséged van a megerősítésre. Szükséged van arra, hogy tudd, már most is rengeteg mindent elértél az életedben.

4. Ébreszd fel a benned élő teremtő erőt

A negyedik része a céljaidról fog szólni. Egy rakást kérdést fogok feltenni Neked, amik segíteni fognak letisztítani a következő év legfontosabb teendőid.

5. Az életszerepeid értékelése

Az ötödik részében sorra vesszük az életszerepeid. Hiszen az életben egyszerre több szerepben is teljesítenünk kell, így nem hanyagolhatunk el egyetlen területet sem – különben az hosszú távon vissza fog ütni.

6. Nyomj padlógázt

A hatodik része segít felismerni, hogy milyen döntésekre és milyen cselekvési tervekre van szükséged ahhoz, hogy képes legyél a tettek mezejére lépni az álmaid megvalósítása érdekében.

7. Hogyan lesz egy álomból cél?

A hetedik részében egy egyszerű módszert, egy könnyen alkalmazható formulát fogok mutatni Neked, aminek a segítségével minden álmodból képes leszel mérhető célt kreálni.

8. Készítünk egy megvalósítási tervet

A nyolcadik részében egy megvalósítási stratégia és akcióterv elkészítésében leszek a segítségedre. Ennek a stratégiának és akciótervnek a segítségével tisztulni fog előtted a kép arról, hogyan érj el a most még talán lehetetlennek tűnő álmaidhoz.

9. Minden rendelkezésedre áll a sikerhez

A kilencedik része egy igazi motivációs bomba lesz Számodra! A lecke végére megígérem, hogy Te is fel fogod ismerni azt a tényt, hogy jelenleg is minden eszközöd és lehetőséged adott ahhoz, hogy elindulj megvalósítani életed célját!

10. A célmegvalósítás működő stratégiája

Az utolsó részében pedig olyan könnyen alkalmazható tippeket és módszereket fogok mutatni Neked, amik segíteni fognak abban, hogy kitartó maradj a célmegvalósítás hosszú és rögös útján.

És a lényeget még nem is mondtam…

Ha most rendeled meg az évtervező mesterkurzust, Boldogság Projekt Prémium tagságot kapsz mellé!

Boldogság Projekt

Mi az a Boldogság Projekt Prémium tagság?

Röviden: az ország legforradalmibb önfejlesztő programja! Kicsit hosszabban: Gyakorlatias önfejlesztés egy teljesen éven keresztül, könnyen érthető stílusban és tudományosan alátámasztott módszerekkel.

Ráadásul mindez egy teljes éven keresztül. Így napi szinten ott leszek melletted a céljaid megvalósítása érdekében. Fogom a kezed és segítek rajta tartani az úton, amivel a lehető legtöbbet érheted el 2023-ban!

A Boldogság Projekt 2014-es indulása óta, sikerült megalkotni egy olyan önfejlesztő módszert, ami kiváló hatékonysággal működik hosszútávon! Ez a módszer pedig most a Tiéd lehet a Bajnok benned él online mesterkurzus mellé!

Mi vár rád pontosan a Boldogság Projekt Prémium tagságban?

Napi leckék, tesztek, feladatok

Minden nap kapsz egy inspiráló önfejesztő leckét, ami segíteni fog megtartani a helyes irányt a céljaid megvalósításához! A leckék általában max napi 10-15 percet vesznek igénybe, szóval teljesen vállalhatók.

Napi önbizalomnövelő, lelkesítő gondolatok

Lendületet ad a reggelekhez! A napi motiváló gondolatok egyszerű, de nagyszerű társaid lesznek a reggeli kávé mellé egy teljes éven keresztül.

Napi egészségtudatos receptek

Minden reggel kapsz egy letesztelt, egészségtudatos receptet is, hogy a szellemi fejlődésed mellett a testit se hanyagold el.

Kihagyhatatlan könyvajánlók

Rendszeresen fogsz kapni könyvajánlókat is, mert az egyre nagyobb kínálatból egyre nehezebb jól választani. Ebben fogunk segíteni.

Boldogság Projekt

FIGYELEM: az ajándék Boldogság Projekt Prémium tagság csak limitált ideig, 2024.04.10. éjfélig elérhető!

Az ajándék Boldogság Projekt Prémium tagság értéke 9.990 Ft

És még mindig nincs vége…

Van további 2 db extra bónuszom is a Számodra

Boldogság Projekt

I. Bónusz: #NincsKifogás: Hogyan hackeld meg a motivációd workshop

A “Hogyan hackeld meg a motivációd” egy 90 részből álló, haladó mesterképzés! A 90 videóból álló 90 lecke garantáltan felforgatja az életed – mármint a jó irányba.

Bátran állíthatom, hogy ez a mesterképzés gyarkorlatilag a motiváció bibliája! Hosszú évek alatt összeszedtem az összes olyan befolyásoló tényezőt az életben, ami hatással van a motivációdra és a motivációdnak a gyökerére. Így egy olyan átfogó profilt alkothatsz meg a segítségével magadról, amilyet több százezer forintos képzések és személyiségi tesztek lennének csak képesek együttesen.

Már csak ezért az extra brutál, 90 részes megvalósító workshopért megéri csatlakozni!

Az ajándék értéke: 19.990 Ft

Boldogság Projekt

II. Bónusz: Önbizalombomba workshop: Hogyan építs sziklaszilárd önbizalmat?

Az Önbizalombomba workshop egy 8 részes, könnyen emészthető, gyakorlat fókuszú tananyag.

Az önbizalom olyan, mint egy szobor. Nem hozzáadni kell, hanem elvenni belőle egészen addig, míg meg nem kapjuk a kívánt formát. Ezzel egy egészen új megközelítést kapsz a kezedbe önbizalmad növeléséhez. A kihívás ebben az lesz, hogy Te vagy a szobrász és a szobor is egyszerre. De mikor túlleszel ezen a részen, megszületik az új Te, akin már nincs felesleges burok, és aki büszkén vállalja teljes valójában önmagát.

A workshop mellé kapsz egy munkafüzetet és egy ebookot is.

Az ajándék értéke: 9.990 Ft

A 2 db bónusz limitált ideig, 2024.04.10. éjfélig elérhető!

Mit mondanak, akik már ismernek?

★★★★★

“Kedves Ákos! Válogatott sportoló vagyok és éppen akkor volt egy bokaműtétem, ami után nem tudták az orvosok, hogy egyáltalán valaha fogok e tudni újra futni vele. Tavaly én is kaptam egy évtervezőt az anyukámtól, miután elkezdtem kitölteni, elérkeztem arra a pontra, hogy írjam be mi a legfontosabb cél a számomra. Azt írtam hogy a 2018-as Ifjúsági Európa-bajokság az! (Pedig akkor még nem hittem el!) Amint 2018 lett, elkezdtem dolgozni azon hogy ott lehessek ezen a versenyen. Nagyon kemény volt meg kell hogy mondjam, de megérte. 2018. június 5-én, 52 ország ellen versenyezhettem és óriási élmény volt a hazámat képviselni. Gondoltam leírom neked, hogy mennyit segített az az élettervező vagyis mennyit segítettél te! Köszönöm szépen! ”

Fodor Nikolett
magyar válogatott magasugró

★★★★★

“Véleményem szerint amit és ahogyan csinálod, az úgy tökéletes. Az útmutatásod és a támogatásod tetszett a legjobban a tréningben.”

Márkus Mariann
véleménye az Önbizalombomba workshopról

★★★★★

“Minden úgy jó, ahogy van… Az tetszett benne, hogy megmozgatott minden szempontból. Az állóvíz folyóvá változott bennem, és a folyó meghozta a várt változásokat.”

Szabó Irén
véleménye az Önbizalombomba workshopról

★★★★★

“Régóta foglalkozom önismerettel, önfejlesztéssel. Sok emberrel találkoztam már, akik terjesztik az “igét”, mondják fel fejből a leckét, viszont a saját életükben nem tudják alkalmazni amiről “prédikálnak”, sokszor még az ellentéte szerint is viselkednek. Tudnod kell, hogy Ákos az egyik legrégebbi barátom. Ezt azért tartom fontosnak, hogy tudd, mert a közel 20 év alatt végigkísértem Ákos útját, hogy honnan jutott el idáig. Ez a könyv pont azért ennyire hiteles, mert nem “prédikál” benne elméleti dolgokról, az összes pontot, amiről szó van benne, a saját életében is alkalmazza és meg is hozta a várt eredményeket! Számomra itt kezdődik a hitelesség!”

Bakó-Szikszai Enikő
az énKÉPem rajzstudio vezetője, coach, terapeuta, enkepem.com

★★★★★

“A tréningen a közvetlen őszinteség és a példák tetszettek a legjobban. Egyenes, tiszta és ébresztő gondolatokkal van tele.”

Borostyán Attila
véleménye az Önbizalombomba workshopról

★★★★★

“Ákos szuper vagy! Nagyon örülök, hogy csatlakoztam a programhoz! Már ez az első videód rengeteget adott érzésekben, gondolatokban, tudásban! Már alig várom a következőt! A napi email-ek is, amiket kapok Tőled nagyon tetszenek, szebbé, jobbá teszik a napomat. Köszönöm, hogy Rád találtam, hogy felém sodort a sors.”

Morvay Ildikó
véleménye a Boldogság Projektről

★★★★★

“Nagyon jó dolgokra mutat rá a bajnok benned él céltervező workshop. Megmutatja a célokhoz vezető valódi dolgokat.”

Doma Szabina
véleménye a Bajnok benned él workshopról

★★★★★

“Sokáig gondolkodtam, hogy részt vegyek-e ezen az 1 éves képzésen. Már több hasonló okításon vettem részt és azt gondoltam teljesen ismerem magam. Nem hittem, hogy bármi újat hallhatok a témáról. Elnézést kell kérnem Tőled Ákos! Azt kell mondjam, rengeteg új felismerést adtál, amiért nagyon hálás vagyok. Nem tudom abbahagyni az anyagok feldolgozását, alig várom, hogy a munkából hazaérjek és haladhassak. Az áráról nem is beszélve! Szinte ingyen engedsz hozzáférést a valódi tudáshoz. KÖSZÖNÖM! :)”

Juhász Szilvi
véleménye a Boldogság Projektről

★★★★★

“Tetszenek a napi küldemények! Azok a gondolatok, kérdések és válaszok, melyek a kis szösszenetekben vannak. Bennem is munkálkodnak, felmerülnek. Tehát mindig kapok valami pozitív visszajelzést általuk.”

Csányi Krisztina
véleménye a Boldogság Projektről

★★★★★

„Őszintén szólva nem szoktam véleményt írni, de ez most más valamiért. Gratulálok a Boldogság Projekthez. Örülök,hogy az utamba került, elvégre minden okkal történik.”

Lakatos Szandra
véleménye a Boldogság Projektről

Boldogság Projekt garancia

365 napos elégedettségi garancia

Hogy megkönnyítsem a döntésed, 365 napos elégedettségi garanciát vállalok a Bajnok benned él mesterkurzusra! Így kockázatmentesen végig csinálhatod. Viszont ha valamilyen oknál fogva mégsem jönne be, akkor elég ha küldesz egy emailt „pénzvisszafizetési garancia” címmel.

De mivel 1 teljes évig garanciát vállalok rá, láthatod hogy eléggé bízom benne hogy tetszeni fog. Hidd el, nem ajánlanék olyan portékát, ami nem hiteles. Nem azért építem 2014 óta a Boldogság Projekt márkáját, hogy azt a rengeteg időt és pénzt, amit belefektettem, elrontsam valami gagyival.

Elég azt mondanod, hogy “talán”, mert a Bajnok benned él mesterkurzus árát 365 napig kérdés nélkül visszafizetem, ha nem vagy elégedett vele! Egy „talánt” megér, ugye?

Rendeld meg a Bajnok benned él mesterkurzust és változtasd meg az életed!

A bajnok benned él online évtervező mesterkurzus

Amihez hozzáférést kapsz:

A teljes, 10 órás Bajnok benned él online mesterkurzus videók

Az 50 oldalas Bajnok benned él munkafüzet, letölthető pdf formátumban

365 napos elégedettségi garancia

Exkluzív hozzáférés a Boldogság Projekt Prémium tagságához 1 teljes évig:

Napi motiváló gondolat minden reggel, 365 napon keresztül

100% gyakorlatias önismereti leckék és tesztek, szintén 365 napon át minden reggel

Napindító egészségtudatos receptek, tápanyagtáblázattal (összesen 365 db)

Könyvajánlók minden héten, hogy ne maradj le semmiről

További bónuszok:

#NincsKifogás: Hogyan hackeld meg a motivációd workshop

Önbizalombomba workshop

Ez mind a tiéd lehet! Ráadásul az ára is rendkívül baráti, mindössze:

9.990 Ft

Egyszeri fix összeg! Semmi rejtett költség!

A bónuszok limitált ideig, 2024.04.10. éjfélig érhetők el!

Töltsd ki a megrendelő űrlapot:

A bajnok benned él mesterkurzus + Boldogság Projekt Prémium éves tagság + Bónuszok

9 990 Ft
Legalább egy terméket rendelnie kell!
Bruttó végösszeg:
0 Ft
Fizetési mód:
Bankkártyás fizetés SimplePay-en keresztül.
Simple info
Személyes adatok:
Kérjük, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérjük, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérjük, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérjük, ezt a mezőt is töltsd ki!
Számlázási adatok:
Kérjük, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérjük, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérjük, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérjük, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérjük, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérjük, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérjük, ezt a mezőt is töltsd ki!
Kérjük fogadd el az ÁSZF-et!
Kérjük fogadd el az adatvédelmi irányelveket!

Mi történik a megrendelés gomb lenyomása után? Először is átirányítunk az OTP SimplePay oldalára, ahol biztonságosan el tudod végezni a bankkártyás fizetést. Ha a fizetés sikeresen megtörtént a SimplePay visszairányít a Boldogásg Projekt oldalára, ahol automatikusan beléptet a rendszer a zárt oldalra. Ezután néhány percen belül küldjünk a visszaigazoló emailt, amiben minden további infó megtalálható lesz.

365 napos pénzvisszafizetési garancia, a kockázatmentes rendeléshez.

Biztonságos bankkártyás fizetés az OTP SimplePay rendszerén keresztül.

100% GDPR kompatilbilis. Az adataid biztonságban lesznek: A Boldogság Projekt 100% GDPR kompatilbilis már 2018 óta.

A bankkártyás fizetést követően 1 percen belül megkapod a hozzáférésed a zárt oldalhoz, ahol minden anyagot megtalálsz.

Csak bankkártyás fizetés van? Igen, kizárólag bankkártyás fizetésre van lehetőség, mivel ez egy online szolgáltatás. Így a leghatékonyabb és így tudjuk tartani a kedvező árakat is. A bankkártyás fizetés 100% biztonságos és az ország egyik legnagyobb szolgáltatója biztosítja, az OTP SimplePay.

Novák Ákos, a Boldogság Projekt alapítója

Kérdésed van? Nyugodtan írj a hello@boldogsagprojekt.hu email címre és még aznap válaszolunk!

Ha legörgettél idáig és még mindig nem vagy biztos benne, hogy érdemes-e megrendelned a mesterkurzust, akkor ezt mindenképpen olvasd el:

Hogy működik a Bajnok benned él online évtervező?

Nagyon egyszer: egy zárt felületen érheted el a kb. 10 órányi videót illetve a hozzá tartozó munkafüzetet pdf formátumban. A rendelésed után a visszaigazoló emailben kapsz megkapod a belépési adatokat és már el is fogod érni!

Nekem való a mesterkurzus?

Ha hajlandó vagy tenni a céljaidért, akkor mindenképpen! Segíteni fog jobban megismerni önmagad, a motivációid, az erősségeid és a gyengeségeid is. Emellett ha a legrövidebb utat keresed a céljaid megvalósításához, akkor a legjobb helyen jársz. A mesterkurzus mellett a Boldogság Projekt Prémium tagság is segít felfedezni a Benned rejlő határtalan erőt az önismeret útján!

Működni fognak a tanultak a valóságban is?
A mesterkurzusban és a Boldogság Projekt Prémium tagságban található leckék és videók tartalmaznak minden olyan értékes tudást, amire szükséged lehet! A gyakorlatba viszont Neked kell átültetned amit elsajátítottál. Ahogy mondani szokták: “A fekvőtámaszt nem tudom helyetted megcsinálni.” Ellenben minden másban fogni fogom a kezed, hogy a lehető legkönnyebben tudd átültetni a valóságba azt a rengeteg értékes tudást, ami Rád vár.
Miért érdemes most csatlakoznod, ahelyett hogy halogatnád a döntést?

Pont most van itt az ideje a cselekvésnek! Ha tényleg látható eredményeket akarsz elérni 2023-ban, akkor valahol muszáj lesz választ kapnod azokra a kérdésekre amik felmerülnek benned. Ha szükséged van tudásra és útmutatásra, hogy a gyakorlatban is megvalósítsd az álmaid, akkor tényleg nincs mire várnod. Nincs értelme tovább várni a „megfelelő pillanatra”, mert az éppen most van – hiszen ha már eddig elolvastad az oldalt, akkor valóban elkötelezett vagy a saját fejlődésed iránt. Én hiszek Benned és segíteni fogok, de az első lépést Neked kell megtenned!

Ha nem vagyok biztos benne, hogy 100%-ig Nekem való a mesterkurzus, akkor van-e lehetőségem kipróbálni?

Próba helyett 365 napos pénzvisszafizetési garanciát biztosítunk Számodra. Ingyen sajnos nem fogsz tudni benézni a fizetős csomagba – de az amúgy sem lenne fair azokkal szemben, akik már fizettek érte. A mesterkuzus és a Boldogság Projekt Prémium tagság olyan elkötelezett önfejlesztőknek szól, akik tenni akarnak a fejlődésükért.

Mennyibe kerül a Bajnok benned él évtervező mesterkurzus?

Mindössze bruttó 9.990 Ft. Az árat igyekeztem úgy belőni, hogy mindenki számára elérhető legyen. Fontos küldetésemnek érzem, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson, mert nagyobb szükségünk van rá most, mint korábban bármikor.

Van pénzvisszafizetési garancia?

Természetesen! Hogy megkönnyítsük a döntésed, 365 napos garanciát vállalunk. Így gyakorlatilag kockázatmentesen belevághatsz és megnézheted. Gyakorlatilag tehát nincs vesztenivalód és nem vállalsz semmilyen kockázatot sem.

Milyen fizetési lehetőségek vannak?

Kizárólag bankkártyás fizetésre van lehetőség, mivel a mesterkurzus online érhető el. Így a leghatékonyabb, és így tudjuk tartani a kedvező árakat is. A bankkártyás fizetés 100% biztonságos, az ország egyik legnagyobb szolgáltatója biztosítja, az OTP SimplePay.

Hogyan kapom meg a számlát a fizetés után?

Rögtön megkapod a rendelésedről szóló számlát a visszaigazoló emailben.

2013-2023 Minden jog fenntartva © Novák Ákos & Happy Productions Kft.

SimplePay